A JELENÉT EREJE, 1. rész
Mindenhol, mindenkitől és mindenféle kontextusban találkozom a tudatos jelenléttel, annak fontosságával és rendszeres hiányával. Érdekes, hogy mennyire kevesen képesek arra, hogy valóban jelen legyenek egy adott helyzetben, és tudatában is legyenek a jelenlétüknek. A leginkább akkor csodálkozom erre rá, amikor terapeutáknál, pszichológusokál, coachoknál és más segítő szakma gyakorlóinál tapasztalom ezt. Mondhatom, hogy elég gyakran csodálkozom.
A jelenlét fontos. A jelenlétnek ereje van. Ez az egyik kulcs önmagunk és tudatosságunk megtalálásához. A jelenlét azt jelenti, hogy jelen vagyunk az adott helyzetben. Megéljük azt. Fizikailag ott vagyunk, és minden érzékszervünkkel befogadjuk az élményt. Tisztában vagyunk és érzékeljük a testi érzeteinket, észleléseinket, felismerjük a tapasztalásainkat, a külvilágból érkező ingereket, történéseket, és a bennünk feljövő érzelmeket, gondolatokat.
Amikor jelen tudunk lenni, akkor csak figyelünk és beengedünk. Nyitottá és befogadóvá válunk. Nem értékelünk, nem minősítünk. Csak meg- és beengedjük, azaz elfogadjuk a történéseket és a tapasztalatainkat úgy ahogy vannak.
Mikor jelen tudunk lenni, csodáknak lehetünk tanúi és átélői. Lecsendesedünk és megnyugszunk. Képessé válunk arra, hogy megéljük és átéljük a dolgokat. Képessé válunk az érzékelésre. Hogy érezzük magunkat és a környezetünket. Hogy érezzük a létezésünket, azt, hogy életben vagyunk.
A jelenlétünk gyakorlásában egyik legnagyobb segítőnk a lágyság. Az, ha finoman és nem erőszakoltan adjuk át magunkat a jelennek. Türelmesnek kell lennünk. És őszintének. Oly sokszor hisszük azt, hogy valamit megtettünk, teljesítettünk. Ebben az esetben például, hogy képesek vagyunk, voltunk jelen lenni. Holott ez legtöbbször nem történik meg, csak azt hisszük, vagy azt akarjuk hinni, hogy megtörtént.
Nem könnyű dolog tudatosan, valóban jelen lenni. Megtalálni annak a módját, hogy egyszerre benne is legyünk a helyzetben, és ugyanakkor képesek legyünk magunkat érzékelni, magunkra figyelni. Mindannyian mások vagyunk. Van, akinek könnyebben megy, van, akinek nagyobb odafigyelésre, több gyakorlásra van szüksége. Nem számít. Csak kezdjük el!
Kezdjük el a gyakorlást! Ehhez válasszunk olyan tevékenységet, amiben könnyen benne tudunk lenni teljes lényünkkel. Ezek általában olyan aktivitások, amiket egyedül végzünk. Mondjuk a fogmosás, a főzés, az evés, a séta vagy kocogás. Ha nincs velünk másik szereplő, kevésbé kell megosztanunk a figyelmünket. Lehetőségünk van arra, hogy csak a tevékenységre, a minket érő ingerekre és saját magunkra figyeljünk. Miközben benne vagyunk a folyamatban, figyeljünk oda minden érzékszervünkre. Vegyük számba, mit látunk, szaglunk, hallunk, ízlelünk, tapintunk. És vegyük számba, hogy mindezek milyen érzéseket, testi reakciókat váltanak ki bennünk.
Kezdetben az is egy jó módszer, ha a velünk történő eseményeket utólag dolgozzuk fel. Végiggondoljuk, hogy mi történt velünk aznap. Részletesen visszagondolunk az egyes eseményekre, vagy csak kiválasztunk egyetlen egyet, ami fontos, meghatározó, esetleg érdekes volt számunkra. Felidézzük ennek az eseménynek minden részletét a megélt fizikai érzetekkel együtt. Mint mindig, most is nagyon jó, ha leírjuk a gondolatainkat. Mit éreztünk, mit érzékeltünk, hogyan cselekedtünk, mi történt velünk és mi történt a környezetünkben.
Aki pedig úgy gondolja, hogy elég bátor és bevállalós, az „vágjon a közepébe”. Egy adott történés közben – meg-megállva egy picit és befelé figyelve – fordítsa a figyelmét saját magára. Lépjen ki a helyzetből párszor egy rövid időre. Távolodjon el a történésektől. Figyeljen kizárólag a saját érzeteire, gondolataira, érzéseire és cselekedeteire, és tudatosítsa magában azokat. Ismerje fel, hogy mi is zajlik belül, és ezek mennyire köthetők közvetlenül az adott eseményhez, vagy esetleg inkább „hozott anyag, amiből dolgozik”, ami hatással van még mindig rá. A testi érzetek számbavétele az, ami minden esetben sokat segít, hogy felismerjük és megértsük a bennünk folyó történéseket.