A JELENLÉT EREJE, 2. rész

 

A tudatos jelenléttel kapcsolatos gyakorlatok sokszor – mondhatni – röhejesnek, zavarónak hatnak azok számára, akik most találkoznak ezekkel a gondolatokkal először, és még nem váltak kellően nyitottá. És ez a zavar bizony ellenállást szül.

Én magam is így éreztem korábban. Több éves szakmai múlttal a hátam mögött, felsővezetőként azt gondoltam, hogy én már mindent tudok, de legalább is el tudom mindenről dönteni, hogy jó-e vagy rossz. Vagyis kiválóan tudtam címkézni – mert akkor még azt hittem, hogy ez jó, és szükséges. Ha esetleg valaki ehhez hasonló dolgokról beszélt nekem, mint jelenlét, meg mindfulness mindig cinikus mosoly ült ki az arcomra, és könnyedén tereltem, utasítottam el. Később, mikor már erősen éreztem, hogy tennem kell valamit magamért, azzal a hozzáállással közelítettem, hogy oké, igyekszem nyitott lenni, beengedni, odafigyelni, mi hogyan hat rám. Törekedtem arra, hogy ne kritizáljak, és ne döntsem el előre, hogy mi micsoda, mi mit ér, használ-e vagy sem, hanem előbb nézzem meg, ismerkedjek meg vele. Engedjem magamhoz, engedjem be, engedjem, hogy hasson rám. Ha csak egyetlen mondat, gondolat, érzés segít nekem, akkor máris kaptam valamit. És ha nem, az is rendben van.

Minden akkor kezdődött, amikor a cégem révén kikerültem külföldre dolgozni. Minden Milánóban kezdődött. Egyedül voltam, csak a munkámnak éltem. Minden nap tömegközlekedtem és sokat gyalogoltam a munkába és haza. Eleinte csak fáradtan, gondolatok nélkül révedezve. Semmi nem is történt velem. Bár nem foglaltak le a gondolataim, de semmi mást sem engedtem be. Zárt voltam. Blokkolt és merev. Aztán szép lassan elkezdtem látni és hallani, és minden érzékszervemet használni. Csak figyeltem. Figyeltem a városra és az ott élő emberekre. Feléledt a kíváncsiságom, minden egyre jobban érdekelt, izgatott. Az utcák, a házak, legfőképpen a gyönyörű lépcsőházak, épületek, múzeumok, kávézók, boltok, dekorációk, színek, szagok, ízek. Minden. Mikor hétvégén még nagyobb sétákat tettem, hogy az egész várost felfedezhessem, sokszor úgy belefeledkeztem a megtapasztalásba, hogy mikor „felocsúdtam”, már besötétedett, és én egy számomra teljesen ismeretlen városrészben találtam magam. Csodálatos volt.

Egy másik meghatározó élményem a jelenléttel kapcsolatban – szintén Olaszországból – mikor egy alkalommal Veronába menet rossz állomáson szálltam le a vonatról. A következő pedig csak úgy 2 óra múlva volt várható. Mit ne mondjak, nem volt igazán nagy, izgalmas, szépen rendben tartott állomás, ahol ottragadtam. Ráadásul ilyen hosszú időre. Az első reakcióm persze a düh, a harag és a kétségbeesés volt. „A fenébe is, hogy lehetek ilyen béna, hogy rossz helyen szállok le! Most mégis mit fogok én itt csinálni, míg nem jön a következő vonat!” Próbáltam gondolkodni, hogy esetleg másként eljussak a városba, de nem jutott eszembe semmi jó megoldás. Így aztán leültem az állomáson egy padra, és szép lassan elcsendesedtem. Megnyugodtam, ellazultam és elkezdtem figyelni. Néha kifelé, néha befelé. Mint egy játék. Csodálatosan éreztem magam. Annyira jól, hogy majdnem lekéstem a következő vonatot is, mert nem figyeltem az időre.

A düh, a zaklatottság befeszülést okoz. Ilyenkor csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi nem jó, és mi nem tetszik nekünk. Teljesen belegabalyodunk a negatív gondolatainkba, szűkölünk, és nem vesszük észre, hogy mit is csinálunk magunkkal. Ott, azon az állomáson én is moroghattam volna órákon át (pontosan két órán át), abban a meggyőződésben, hogy rossz az a helyzet, amiben vagyok. Pedig ez is csak egy helyzet volt, amiről én dönthettem el, hogy rossznak vagy jónak értékelem – vagy egész egyszerűen nem értékelem semmilyennek.

Az egyik legmeglepőbb dolog abban, ha jelen tudunk lenni, hogy ilyenkor a kívánt változás sokszor magától következik be. Ehhez szükséges, hogy elcsendesedjünk, megnyugodjunk, hogy alább hagyjon bennünk a saját magunk által felébresztett és gerjesztett feszültség. Meglágyuljunk és készek legyünk a be- és elfogadásra.

A jelennek van csak értelme és ereje. A múlt és a jövő egyszerűen nem létezik. Azokat mi hozzuk létre és tartjuk életben saját magunkban. A múlt és a jövő dolgain nem tudunk változtatni. A múltban, illetve a jövőben nem tudunk változni. Az azokkal kapcsolatos gondolatainkat és érzéseinket is csak a mostban változtathatjuk meg. Csak itt és most. Ezen a helyen, ebben a pillanatban.

A változás folyamatos, és csakis a jelenben következhet be.

 

 

Kérdéssor

Az egyik leggyakrabban használt példa a tudatos jelenlétre a mazsolaevés. Persze, ha nem szeretjük a mazsolát, választhatunk valami más ételt, amivel el tudjuk végezni a feladatot. (Aki pedig, mint a párom, imádja a mazsolát, és képtelen egyszerre egyetlen szemre koncentrálni, lehetőség szerint valami más ételt válasszon magának, amivel képes „fegyelmezetten” dolgozni, ahelyett, hogy együltő helyében megenné az egész csomagot…)

Vegyünk a kezünkbe egy szem mazsolát, és vizsgáljuk meg minden érzékszervünkkel. Írjuk le élményeinket.

  1. Milyennek látjuk? A színét, a formáját, a felületét…
  2. Milyen a tapintása?
  3. Milyen az illata?
  4. Vegyük a szánkba a mazsolaszemet. Milyennek érezzük a nyelvünkkel? Miután beleharaptunk, milyen ízeket érzünk? Hogyan változnak az ízek a szánkban?
  5. Milyen a hangja a mazsola rágcsálásának?
  6. Írjuk le, mit éltünk át a gyakorlat végzése közben!

 

Ha nem szeretnénk mazsolát enni, akkor ez egy másik jó feladat a tudatos jelenlét megismeréséhez. Egyszerűen csak fordítsuk magunkra a figyelmünket most, ebben a pillanatban, miközben ezt a leírást olvassuk, és a kérdésekkel foglalkozunk. Válaszainkban legyenünk minél precízebbek, alaposabbak!

  1. Mit érzékelünk most, ebben a pillanatban az 5 érzékszervünkkel?
  2. Milyen testi érzeteink vannak? Esetleg zsibbad a lábunk, fáj a vállunk, vagy éhesek, szomjasak vagyunk, összerándul a gyomrunk, bizsereg a fülünk, stb.?
  3. Milyen érzések merülnek fel bennünk? Esetleg izgulunk, idegesek vagy inkább lazák vagyunk, stb.?
  4. Milyen gondolatok merülnek fel bennünk? Mit gondolunk erről a pillanatról? Mit gondolunk erről a feladatról, erről a kérdésről?
  5. Mindezek összegyűjtése, átgondolása, elemzése, milyen új élményt adott nekünk? Van esetleg, amin meglepődtünk, ami egy új felismerést adott? Most hogy érezzük magunkat? Írjunk le mindent, amit fontosnak tartunk!