A TÉNYEK ELVÁLASZTÁSA SAJÁT ÉRTELMEZÉSEINKTŐL, 1. rész

 

Az igazság. A nagybetűs Igazság.

Mindannyian tökéletesen meg vagyunk győződve róla, hogy tudjuk mi az, hogy a birtokunkban van. Bizton hisszük, hogy igazunk van, és hogy ez ráadásul objektív nézőpontból is így látszik. Ha pedig véletlenül azt tapasztaljuk, hogy mások nem értenek velünk egyet, akkor még jobban befeszülünk, és szaladunk barátainkhoz, családtagjainkhoz, hogy elmeséljük nekik a történteket, arra számítva, hogy ők majd igazolnak bennünket. Ez a legtöbb esetben persze meg is történik, hiszen ők „ismernek és értenek” bennünket. Ugye?

Aztán előfordul, hogy még ez sem ad számunkra megnyugvást, és tovább rágódunk az eseményeken. Nem tudjuk elengedni, hiszen feldolgozni sem vagyunk képesek azt. Ilyenkor ott marad bennünk mélyen a sötétben elbújva, rejtőzve a zaklatottságunk. Ott szunnyad csak arra várva, hogy elő-előjöjjön a számunkra és környezetünk számára egyaránt legérthetetlenebb és legváratlanabb helyzetekben. Jó kis meglepetések, értelmezhetetlen reakciók! Oh, milyen ismerősek, ugye! Kit gyakrabban, kit ritkábban meglátogató ismerősök.

Mindannyian csak a saját igazságunkat ismerjük, ami tele van szőve, át van itatva az emlékeinkkel, érzelmeinkkel, a saját magunk értelmezéseivel. Hajlamosak vagyunk összekeverni és összemosni a dolgokat. Minden szempontból. Ki vagyok én, ki a másik? Hol kezdődök én, hol kezdődik a másik? Mi az én dolgom, mi a másik dolga? Mik a tények, az objektív tények és történések és mi az, amit már mi adunk hozzá ezekhez a tényekhez? Azaz mik a tények által bennünk, belőlünk kiváltott értelmezések?

Mindannyian kerülünk vitás vagy felkavaró helyzetekbe a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt. És szinte minden esetben csak magunkkal vagyunk elfoglalva, csak a magunk igazát keressük és szajkózzuk. Pedig ez az, ami nem engedi, hogy a helyzet feloldódjon bennünk, és ezáltal megtaláljuk a megoldását.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, hogy valóban tudatában legyünk annak, ami velünk történik, nagyban segít, ha képesek vagyunk megkülönböztetni és szétválasztani a tényeket a saját magunk értelmezéseitől. Persze ez egyáltalán nem könnyű. Sőt, az érzelmek hevében már szinte lehetetlen. Szükséges hozzá, hogy nyugodtan, valamilyen távolságból szemlélve nézzünk rá a történésekre. Kicsit megálljunk, eltávolodjunk, adjunk időt magunknak és az eseményeknek. Lágyabban, kevesebb feszültséggel, kevésbé hevesen éljük meg a helyzetet. Ekkor képessé válhatunk arra, hogy felismerjük, milyen szubjektív tartalmakat aggatunk a helyzetre, amik eltakarják előlünk a tényeket, az igazságot.

Mikor képesek vagyunk hátrébb lépni, akkor képesek leszünk ezt az elemzést elvégezni, és ezt a szétválasztást megtenni. Ezáltal még jobban megnyugodhatunk, könnyedebbé és lágyabbá válhatunk. A lágyságunk be- és megengedővé, nyitottá tesz minket. Sőt, az új felfedezéseink és felismeréseink talán még kíváncsivá is. Elkezdjük látni a helyzet összetettségét, árnyaltságát, növekszik bennünk a megértés és az empátia. Elkezdjük látni a másik felet is, és egyre több dolgot értünk meg saját magunkat és a másikat illetően egyaránt. Képessé válunk arra, hogy megértsük és feldolgozzuk az eseményeket, és a mind teljesebb rálátásunknak köszönhetően jó döntéseket, azt is mondhatom, bölcs döntéseket hozhatunk.

Megszűnik annak a belső kényszere, hogy nyernünk kell, vagy ezt megfordítva, hogy nem veszíthetünk, hogy a másikat legyőzzük, lenyomjuk. Egyre inkább csak az elfogadásra, a megértésre és azon túl esetleg az egyetértésre törekszünk. Még tovább nő a nyugalmunk és a magabiztosságunk.