Egy középkorú, de inkább csak 30-asnak látszó nő, aki felsővezetői állását hagyta hátra, hogy végre önállóan, egy saját vállalkozást felépítve valósítsa meg azt a fordulatot életében, amire már oly régóta vágyott.

A változások azonban legtöbbször kéz a kézben járnak. Egy ponton elindul az ember, és szép fokozatosan az élete többi területére is begyűrűznek az új gondolatok, az új hozzáállás.

Ezzel az ügyfelemmel sem a karrierről beszéltünk. Az édesapjával való kapcsolata volt az, amiben segítséget kért. Szerette volna rendezni a nézeteltéréseiket, és elengedni azt a sok-sok fájdalmat és neheztelést, amit évtizedek óta cipelt magával vele kapcsolatban.

Ebben nagy erőt adott neki, hogy a munkájában képes volt eldönteni és belevágni a váltásba. Pedig igazán nem kis változtatásról beszélünk.

Az édesapjával való kapcsolatában is nagy utat tett már meg a találkozásunkig. Képes volt sok mindenen változtatni, jobban érvényesíteni az érdekeit, de érezte, hogy valahol elakadt, és az igazi változás nem történik meg. Nem tudta milyen eszközhöz forduljon még, hiszen oly sokfélét kipróbált már.

Ami még érthetetlenebbé tette számára a dolgot, hogy tiszta szívvel és csupa jó szándékkal fordult édesapjához, illetve a vele való kapcsolatához, mégis mindig eltévedt. És talán éppen ezért. Talán éppen ez a jó szándék homályosította el a szemét, és nehezítette meg még inkább, hogy felismerje az elakadásának okát.

A beszélgetéseink folyamán szépen kiderült, hogy mindezektől a jó szándékoktól vezérelve hogy próbálta a saját maga elképzeléseire alakítani nyugdíjas édesapját és az ő életét. Hogy jobban vigyázzon az egészségére, hogy keressen magának hasznos és építő elfoglaltságokat, hogy járjon többet emberek közé, hogy szép és igényes környezetben éljen, és így tovább…

Komoly felismerés volt ügyfelem számára, hogy a múltban állandóan segíteni akart, persze úgy, ahogy ő gondolta, hogy helyes és jó. De az édesapja, nem akarta azt az életet élni, amit a lánya „szánt” neki. Az édesapja a maga útját akarta járni. Ezt pedig a kliensem csak most vette észre, értette meg. Mindig abban hitt, hogy amit ő szeretne, az jó az édesapjának is, és értetlenül állt az apja ellenállásával szemben. Pedig csak az elgondolása volt téves.

Ez a felismerés segített neki abban, hogy végre a jelenbe kerüljön, és meg tudja határozni, hogyan tovább. Első lépésként megosztotta édesapjával gondolatait és megélését, ami kimondottan felszabadítólag hatott rá és a kettejük kapcsolatára, és erőt adott neki ahhoz, hogy valóban változtasson hozzáállásán. Mind jobban képes volt engedni. Elengedni az apjával kapcsolatos elképzeléseit, a vele kapcsolatban érzett és önként felvett túlzott felelősségvállalást, és rábízni a döntéseket. A döntést arról, hogyan szeretné az életét élni.