Sokan gondolják azt, hogy képesek a másikra figyelni. Mármint úgy értem, hogy valóban figyelni. Nem csak megérteni a vele kapcsolatos dolgokat, de együtt is érezni a másikkal, ami lényegi változást hozhat létre a kapcsolatokban és a személyiségben.
Tapasztalatból mondhatom, hogy ez a gondolat vagy meggyőződés nem mindig igaz. A legtöbbek értésének minősége alacsony, azaz nem olyan minőségű, amit a valódi odafigyelés jelent.
Ez csak egy kis gyakorlat, amit mindenki kipróbálhat, és ami megmutatja mit is jelent az értő figyelem. Barátokkal, családdal vagy akár a munkatársakkal csapatépítés gyanánt is használható.
Én Carl R. Rogers-től olvastam, őt idézem itt:
„Legközelebb, amikor valamilyen vitába keverednek a feleségükkel, a barátjukkal vagy egy baráti csoporttal, állítsák meg a vitát egy pillanatra, és a folytatáshoz alkalmazzák a következő szabályt: „Mindenki csak akkor mondhatja el a saját mondókáját, miután összefoglalta az előző beszélő gondolatait és érzéseit, annak a másik beszélőnek a teljes megelégedésére.” Ez azt jelenti, hogy csak akkor fejthetik ki a saját nézőpontjukat, amikor olyan jól sikerült megérteni a másik ember gondolatait és érzéseit, , hogy neki magának össze tudják foglalni. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, ugye? De ha kipróbálják, rájönnek, hogy ez az egyik legnehezebb feladat. Abban a pillanatban, amikor teljesen sikerül megérteni a másik ember nézőpontját, a saját mondanivalónkat drasztikusan át kell fogalmaznunk. Aki ezt a gyakorlatot végigcsinálja, tapasztalja, hogy a vita érzelemmentessé válik, a nézetkülönbségek száma csökken, a mindvégig megmaradó nézetkülönbségek racionálisan elfogadhatóak lesznek a másik személy számára, és az érthetőség keretein belül maradnak.
Próbálják meg elképzelni, mit jelentene, ha ezt az élet legkülönbözőbb területein alkalmaznák. Vajon mi történne, ha a munkavállaló – munkaadó vitában a dolgozók – anélkül persze, hogy feltétlenül egyet kellene érteniük a főnökeikkel – képesek lennének a munkaadók nézeteit úgy megfogalmazni, hogy azt a munkaadók is elfogadják. Vagy a másik oldalon, ha a munkaadók – anélkül persze, hogy magukévá kellene tenniük a munkavállalók nézeteit – meg tudnák fogalmazni a munkavállalók nézőpontját olyan módon, hogy azt a munkavállalók is elfogadják korrekt megfogalmazásnak. Azt jelentené, hogy valódi kommunikáció folyik, s ezért szinte biztosra vehető, hogy a felek találnak ésszerű megoldást.”
Ehhez persze bátorságra és nyitottságra van szükség. Nem könnyű eltávolodnunk az erős érzelmeinktől, holott pont ezekben a helyzetekben van erre a leginkább szükség.
Rogers azt mondja, hogy a csoport létszáma és összetétele is korlátot szabhat az eredményességnek.
Akinek kedve és bátorsága van, tegyen egy próbát!