Sokan valljuk azt, hogy a boldogság keresése helyett a boldogság megteremtéséről, megalkotásáról van szó. Mindenki a maga számára tudja megfogalmazni és létrehozni a boldogságot.
A boldogság itt és most, csakis a jelenben elérhető, megfogható. Ebben a pillanatban, ezen a napon, ezen a helyen. Nem a múltba nézve, vagy a jövőbe, esetleg egy más helyre, más valóságba vágyakozva. Hiszen csak a jelen létezik, a múlt és a jövő nem.
A kulcs, hogy megéljük az életünket, valóban benne legyünk, hogy jelen legyünk a jelenben.
Barbara Fredrickson boldogságfogalma:
„Öröm, hála, derű, érdeklődés, remény, büszkeség, élvezet, inspiráció, rácsodálkozás és szeretet.”
Martin Seligman szerint a boldogság 3 mérhető összetevőre bontható:
„Öröm, elkötelezettség és értelem.”
Csíkszentmihályi pedig a flowban ragadja meg a boldogság lényegét.
„…mindannyian átéltünk már olyan pillanatokat, amikor azt éreztük, hogy nem ismeretlen erők taszigálnak ide-oda, hanem mi magunk irányítjuk cselekedeteinket, saját sorsunk urai vagyunk. Az ilyen ritka alkalmakkor szinte átszellemülünk, olyan gyönyörűséget érzünk, mely mérföldkő lesz majd emlékeinkben és azt súgja, mindig ilyennek kellene lennie az életnek. Ez az érzés az, amit tökéletes élménynek hívunk.”
Mikor volt hasonló élményben része? Mit tett? Mi történt?
Ön hogyan fogalmazná meg saját maga számára, hogy mit jelent a boldogság?
Könyvajánló a témában:
- Shawn Achor: A boldogság, mint versenyelőny
- Csíkszentmihályi Mihály: FLOW, Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája