Észrevettem, hogy mindig akkor leszek igazán nyugtalan, ideges, amikor belecsimpaszkodom egy gondolatba, és azt nem engedem el. Rágódok rajta, lenyelem, eggyé válok vele. Ragaszkodom hozzá. És itt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem fordítva van, nem a gondolat ragaszkodik hozzám! Egyszóval magam leszek a gondolat, a gondolatom. Pedig az csak egy gondolat, ami ahogy jött, úgy mehetett volna is. Csak én marasztaltam, marasztalom még mindig.
De mennyire jó ez? Mennyire van ez a hasznomra? Itt az ideje, hogy feltegyem, feltegyük magunknak a kérdést. Hiszen, ha tesszük, az biztosan jó nekünk, hacsak nem szeretjük magunkat kínozni. Vagy mégis csak szeretjük ezt tenni?
Ezzel kapcsolatos egyik élményem az egyik kerti partink. Pontosabban az azt követő rendrakás holtfáradtan, de még mindig a mosogató felett állva, mikor is sikerült teljesen belelovalnom magam a gondolatba, hogy mennyire fáradt vagyok, milyen erős fájdalmaim vannak, és milyen mérges vagyok azokra, akik meggyőztek, hogy ne mondjuk le a vendéglátást amiatt, hogy a héten megint beállt a derekam, és alig bírtam mozogni. Hogy mennyire nem tudják ŐK, milyen hatalmas nagy munka 2 napon keresztül előkészíteni, megsütni, tálalni, kiszolgálni, rendet rakni… És ráadásul mindezt 36 fokban, úgy, hogy másnap hajnal 5-kor kelünk. stb. stb. stb.
Ezekért a negatív gondolatokért képes voltam elfeledkezni arról, hogy milyen jó volt a barátokkal együtt lenni, beszélgetni, milyen öröm volt látni, hogy minden ízlett, és elfogyott, hogy a fiúk-férfiak (7 évestől az 50+ -ig) együtt fociznak mezítláb a fűben, nevetnek, kiabálnak, lökdösődnek, viccelődnek, ugratják egymást, elfáradnak és lehuppannak…
Szóval prímán elrontottam a kedvemet, és képes voltam eliminálni, felülírni azt a sok pozitív élményt, amiért olyan sokat dolgoztunk. Tehetséges, ugye?
Másik élményem, amikor a munkám miatt többször hajnali géppel utaztam egy-egy megbeszélésre, és reggel 4-kor kellett kelnem, ami belém ültette a gondolatot, hogy nem tudom kialudni magam. Ez a szuggesztióm általában olyan prímán sikerült, hogy ennek köszönhetően egész éjszaka ébren voltam; és biztos, hogy ez alkalommal a szomszédok is hangosabbak voltak, amitől még inkább nem tudtam aludni. Szóval csak azzal foglalkoztam, hogy nem tudok aludni, ahelyett, hogy aludtam volna.
Vajon, miért ragaszkodunk ennyire ezekhez a gondolatokhoz, amik nem hagynak minket nyugodni, megbékélni, lehiggadni?
Már az is nagyon jó, ha észrevesszük, amikor éppen benne vagyunk egy ilyen folyamatban. Hiszen ha észrevesszük, és figyelünk magunkra, akkor már tudunk valamit tenni magunkért. Meg van a lehetőségünk arra, hogy megvizsgáljuk azt a gondolatot, honnan is jön, miből ered, mennyire a mi kreálmányunk, milyen minősítésekkel raktuk tele… És megláthatjuk, hogy a gondolat szolgál-e minket, szükségünk van-e erre a szolgálatra, és valóban most van-e szükségünk rá, vagy esetleg jobb lenne szabadon engednünk őt. Ez történhet teljes elengedéssel vagy esetleg a gondolat átminősítésével, átfogalmazásával. Pl. ahelyett, hogy azt mondogatom „Nem tudom kialudni magam.” felcserélhető arra, hogy „Minden ágyban töltött perc nyugalmat és pihenést ad nekem, és segít abban, hogy frissen kezdjem a napot.”
Fontos, hogy megszabadulni nem lehet a gondolatainktól. Legalább is én ezt tapasztalom. De az segít, ha elfogadjuk és megvizsgáljuk őket, és ha tudjuk, átkeretezzük.
Ugye ismerősek ezek a helyzetek? Mindannyiunkkal sokszor megtörténnek, észrevétlenül rombolva kedvünket, hangulatunkat, hozzáállásunkat és képességeinket. Úgy otthon, akár a munkahelyünkön.
Ebben szeretnék sokaknak segíteni, hogy képesek legyenek rálátni magukra, észrevenni és érezni saját magukat és igényeiket.
Célom, hogy ügyfeleimet támogassam, ne csak a céljaik megtalálásában, megfogalmazásában, hanem igazi transzformáció, igazi változás elérésében.
Örülök, ha leírja gondolatait, észrevételeit, és megosztja velem az info@delzsenyi-coaching.hu címen.