Miért és hogyan lettem éppen coach?
Sokan kérdezték már tőlem. Teljesen jogosan és érthetően. Nem csak barátok, de sok ügyfelem is. Ezért gondoltam, hogy itt is megosztom mindenkivel, akik ellátogatnak a delzsenyi-coaching.hu honlapomra, tehát valamilyen szinten érdeklődnek felőlem, illetve a munkám felől.
Hosszú történet. Az egész életem benne van. De senki ne ijedjen meg, nem leszek olyan hosszú. Már csak azért sem, mert a Bemutatkozásomban is írok erről. Itt csak pár további részletet osztanék meg/részlettel egészítem ki.
Először is azért lettem coach, mert ez egy segítő szakma, ami a legközelebb áll a személyiségemhez. Ez én vagyok. Itt tudom a legtöbbet adni, itt érzem jól magam, itt tudok kiteljesedni. Más szóval, ez az utam. Bármit is tettem volna korábban, bármilyen utat járok is be, biztos, hogy végül ide jutok. Persze lehetett volna ez az út rövidebb vagy hosszabb is, nem számít. Csak az a fontos, hogy végre megérkeztem, és most már tudom, mit kell tennem.
Ahogy gondolkodtam ezen a témán, nagyon régi emlékek is feljöttek, amikről már teljesen elfeledkeztem. Mint például az általános iskola, ahol mindig segítettem a gyengébbeknek és a nálam kisebbeknek (csak akkor még a türelmem nem volt meg, az csak sokkal-sokkal később lett az enyém). Vagy a középiskola, mikor is a pályaválasztásnál az osztályfőnököm a társadalomtudományokat, azon belül is a szociológia szakmát javasolta nekem. De, akkoriban ez nem volt „divat”. Szüleim pedig abba az irányba tereltek, hogy pénzes szakmát válasszak, mint ügyvéd vagy fogorvos. Persze egyik se lettem, de a közgazdaságtan is felkapott volt akkor, a rendszerváltás idején.
Az egyetem alatt mindig a pszichológiai jellegű témák és tárgyak vonzottak, a számok és gazdasági elméletek nem tudtak magukkal ragadni. Ezért is akartam marketinggel foglalkozni. Az is megfogalmazódott bennem, hogy elvégezzek egy pszichológia szakot, de erre nem futotta az időmből, aztán el is feledkeztem róla egy jó időre.
Az egyetem után én is beálltam a sorba, és elkezdtem a „karrieremet” építeni. De nem voltam elég tudatos, valószínűleg azért, mert nem ez voltam én. Mentem a társadalmi normákkal, elvárásokkal, és nem figyeltem magamra, a saját szükségleteimre. És ez így ment majd 20 évig. Sok-sok sikerrel és felemelő élménnyel, de legalább ugyanannyi kudarccal és nehézséggel. A sikerek ellenére sem éreztem jól magam. Ez persze a viselkedésemen is átjött, türelmetlen, arrogáns, törtető és erőszakos voltam. Teljesen belefeszültem a siker és eredmény hajszolásába. Nem csak agyban, de lélekben és fizikailag egyaránt. Valahogy úgy éreztem, hogy állandóan falakba ütközöm, és nem úgy mennek a dolgaim, ahogy én szerettem, pontosabban akartam volna. És persze nem is úgy mentek. De hogy is mehettek volna úgy, ha én magam nem tudtam, mit akarok, én magam nem ismertem fel a szükségleteimet. Ennek következtében, és nagy-nagy szerencsémre egyre rosszabbul éreztem magam. Erre volt szükségem. Nagyon erős fejbevágásokra, hogy végre észhez térjek.
Így indultam el szép fokozatosan egy új úton. Ahogy egyre nyitottabbá váltam, és egyre bátrabban kimutattam a sebezhetőségemet, egyre többen álltak mellém. Új emberek jöttek (persze sok régi pedig elment), akik segítettek nekem. Sokszor nem közvetlenül, nem direktbe, de mindannyian hozzásegítettek ahhoz, hogy kinyíljon a tudatom, életre keljek, és megszerezzem a kellő bátorságot ahhoz, hogy változtassak az életemen. Szép lassan a munkámban is változtam. Változott a kapcsolatom a munkatársaimmal, jobban elkezdtem rájuk figyelni, hogy ők mit szeretnének, merre mennek, és ezt hogyan tudjuk összeegyeztetni a vállalat céljaival. Elkezdtem – még ha tudatlanul is – coaching szemléletben dolgozni.
Félreértés ne essék, nem fejeztem be semmit. Ennek a munkának sosincs vége. De nem is szeretném munkának nevezni, hiszen minden percét élvezem, és egyértelműek a visszajelzések a környezetemből is, hogy ők is élvezik.
A coachinggal 5-6 évvel ezelőtt találkoztam először. Nem az akkori cégemen keresztül, nálunk nem voltak ilyen jellegű humán támogatások. Hanem barátaimtól, és ismerősöktől. Ami akkor meglepő volt, hogy egyszerre több embertől jött ugyanaz a visszajelzés, hogy miért nem leszek én coach. Először elutasítottam ezeket a felvetéseket. Averzióim voltak a coach szakmát illetően. Úgy gondoltam, hogy ez nem is egy igazi szakma, mindenki ráérő idejében kinevezi magát coachnak, vagyis nincs nívója, presztízse ennek a pályának. Aztán elkezdtem alaposabban körbejárni, és megláttam, hogy ahogy minden más területen, itt is vannak professzionális, szakmailag nagyon elkötelezett és felkészült szakemberek. Azt pedig már a munkámban is felismertem, hogy mekkora nagy szükség van erre a hivatásra és támogatásra, különösen az üzleti életben.
Hát felmértem a lehetőségeimet, és elindultam. Elvégeztem egy ICF által kvalifikált coach képzést a CoachAkadémián, és ma már coachként dolgozom. Elsősorban business és executive coachinggal foglalkozom. Úgy érzem, itt tudok a legjobban segíteni, hiszen 20 év – elsősorban multiknál szerzett – szakmai tapasztalat áll mögöttem. Ugyanakkor célom, hogy tovább képezzem magam, és több pszichológiai ismeretet szerezzek. Ehhez első lépésként a Magyar Gestalt Intézet alapképzését választottam.
Mint coach célom, hogy ügyfeleimet támogassam, ne csak a céljaik megtalálásában, megfogalmazásában, hanem igazi transzformáció, igazi változás elérésében.
Örülök, ha leírja gondolatait, észrevételeit, és megosztja velem az info@delzsenyi-coaching.hu címen.