Ma nehezen keltem. Fáradt voltam. Nem akartam elkezdeni a napot. Legszívesebben visszafeküdtem volna, hogy megvárjam, majd jobban leszek, jön az erő, a tenni akarás, a lendület. Persze azért felkeltem, elkészültem, reggeliztem, kávéztam, de továbbra sem éreztem magamban vágyat a mai naphoz.
Párom mondta is, hogy „ugyan már, csak elindulni nehéz”. És már megint milyen igaza volt.
El is kezdtem a napot, először rendszerezve a gondolataimat, összeírva, mi mindent szeretnék elintézni, megcsinálni. Nem telt bele egyetlen órába sem, és minden szinte magától ment, én pedig mind jobban éreztem és élveztem ezt a lendületet. Laza, kreatív és tevékeny voltam, és egy igazán eredményes és élvezetes napot tudhatok a hátam mögött. (Még most is mosolygok, amikor ezt leírom.)
Már nem is emlékszem, hol olvastam ezeket a gondolatokat (és nem is biztos, hogy pontosan így megfogalmazva):
„Az nem úgy van, hogy egyszer csak motiváltakká válunk, és utána elkezdünk csinálni valamit. Hanem elkezdünk csinálni valamit, és közben jön a motiváció.
Azaz a motiváció nem előzi meg a cselekvést. Épp, hogy ellenkezőleg. Előbb van a cselekvés, majd abban felfedezzük, megtaláljuk a motivációt.”
Kezdjük el a napot! Kezdjünk el cselekedni!