Delzsényi Katalin vagyok. Coach.

1996-ban szereztem diplomámat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Később elvégeztem az Iparművészeti Egyetem Művészeti, Kulturális és Design Menedzser szakát is. Közel 20 évet töltöttem el multinacionális nagyvállalatoknál, de volt alkalmam megtapasztalni kisebb magáncégek működését is. Dolgoztam pénzügyi és HR területeken. A legtöbb időt marketinggel foglalkoztam menedzserként, majd vezetőként multikulturális környezetben.

Munkámnak köszönhetően közel 3 évet éltem külföldön, Olaszországban, majd Németországban. Bejártam Európát, és eljutottam Ázsiába. Munkakapcsolatokat alakítottam ki és ápoltam a világ több mint 30 országával, az ott élő munkatársakkal, vevőkkel és beszállítókkal. Ezek közül több baráti kapcsolattá alakult.

Mindig is érzékeny ember voltam, aki figyelt az őt érő ingerekre, benyomásokra, a viselkedése által kiváltott hatásokra. Próbálva értelmezni és megfejteni azok következményeit és hatását. Sokat tanultam krízishelyzeteimből, kudarcaimból.

Később az érzékenységem mellé nyitottságot is szereztem.

Több, mint 10 évvel ezelőtt kezdtem el tudatosan önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozni. Mára lényegesen megváltozott a dolgokhoz való hozzáállásom, a motivációm, egyszóval az életszemléletem. Valóban boldogabb, kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb emberré váltam.

Sokat köszönhetek a kívülről kapott baráti és szakmai támogatásoknak, különösen az első lépés(ek) megtételében. És persze a saját erőmnek, az elvégzett tréningeknek, tanfolyamoknak, a látogatott előadásoknak, pszichológussal folytatott önismereti beszélgetéseknek, szakirodalom olvasásának, és a fizikai gyakorlatoknak. Ma már természetesen coach segítségét is igénybe veszem.

A holisztikus megközelítésben hiszek. Az ész és a lélek mellett ugyanolyan fontosnak tartom a test ápolását, művelését és fejlesztését.

Ezt a felhalmozott szakmai- és élettapasztalatot, tudást és fantasztikus élményanyagot tudom felhasználni coaching munkám során, és támogatni ügyfeleimet személyes és szakmai elakadásaikban, kérdéseikben egyaránt.

A sikerben legnagyobb támogatóm, hogy már megjártam a magam mélységeit, és igényes, tiszta, őszinte – ami sokszor kemény és nehéz – segítő szándékkal fordulok ügyfeleim és környezetem felé.