GONDOLATAINK FELISMERÉSE, 2. rész
AMIKOR ELLENKEZÜNK A VALÓSÁGGAL
Sok gondot okoznak azok a gondolataink is, amik a valósággal, a tényekkel állnak szemben. Ezek azok a gondolataink, amik a körül forognak, hogy minek (nem) kellett volna történnie. Ez a legtöbb stresszünk forrása.
Például: „Nem kellett volna ezt vagy azt tennem. Nem kellett volna ennek vagy annak megtörténnie. Ha ez és az így történik, akkor… Ha ezt és azt így és úgy tettem volna, akkor…” Pedig biztosak lehetünk abban, hogy ami megtörtént, annak meg kellett történnie. Már csak azért is, hiszen megtörtént, és ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni. Persze javítani, szépíteni, finomítani, enyhíteni,… lehet, de megváltoztatni nem. Éppen ezért nem is jó törekedni rá. Az nem szolgál minket.
Ami viszont szolgál minket és a helyzetet, ha pontosan összegyűjtjük az adatokat. Megnézzük, hogy tényszerűen mi is történt (olyan formában, hogy az egy kívülálló számára is ugyanazt jelentené, ő is ugyanazt látná), és mik azok az érzelmek és érzetek, amiket ez kiváltott bennünk. Vagyis hogyan hatott és hat ránk az esemény. Mindezeket pontosan leválasztva arról, hogy mit gondolunk, hogyan is értelmezzük a történést. Ez nagyban segít, hogy tudatossá váljunk, és a tények, az adatok alapján cselekedjünk, ne pedig az értelmezéseink vigyenek minket ösztönösen, tudatlanul előre.
Például a „Bárcsak ne törtem volna össze az autómat.” helyett sokkal jobban szolgál minket az a gondolat, hogy „Összetörtem az autómat, most mit csináljak?” vagy a „Bárcsak ne buktam volna meg a matek vizsgán.” helyett „Megbuktam a matek vizsgán, nézzük meg mi ennek az oka, és hogy most mit tehetek.” Látható, hogy ez nem azt jelenti, hogy örülünk annak, ami történt. Nem erre van szükség. De nem utasítjuk el azt, és képesek vagyunk tiszta fejjel rálátni a helyzetre.