AMIT ADHATUNK, 1. rész

 

Egyre jobban ismerjük magunkat. Mostanra már érthetjük személyiségünk összetettségét, egészlegességét és sokféleségét. Tisztában lehetünk a vágyainkkal, és azzal, hogy milyen emberré válhatunk, milyen emberré akarunk válni, hogy ezeket a vágyainkat be is teljesítsük. Természetes igényünk, hogy mindabból, akik vagyunk, és amit tudunk, visszaadjunk a környezetünknek.

Hogy miért is ennyire természetes ez az igényünk? Egyrészt adni jó. Ha adhatunk az nekünk is örömet és boldogságot ad. Másrészt ezzel is ki tudjuk nyilvánítani magunk és mások felé, hogy van, amiből adhatunk, „gazdagok” vagyunk, amit meg tudunk osztani másokkal. A „gazdagságunk” megosztása visszaigazolást ad nekünk, illetve amennyit adunk, annak sokszorosát kapjuk vissza, ami még teljesebbé teszi életünket. Mi magunk is többek leszünk, tovább fejlődünk, és mind teljesebbé tesszük vágyott életünket. Ez a teljességünk állandó körforgása, ami számomra nem is egy körhöz, hanem egy felfelé haladó és táguló spirálhoz hasonlítható.

Én azt veszem észre, hogy sokan rögtön ezzel a lépéssel akarjuk kezdeni, mármint, hogy másoknak adjunk, és kihagyjuk a folyamatból saját magunkat, a mi fejlődésünket és igényeinket, azaz a vágyott életünket. Pedig az életünk körforgásában mindhárom elem ugyanannyira fontos. Akkor tudunk kifelé adni, ha magunknak is megadjuk azt, amire szükségünk van.