FIGYELJÜNK MAGUNKRA ANNAK TELJESSÉGÉBEN, 2. rész

 

Mikor az emberi működést vizsgáljuk, leginkább az intellektussal, a gondolkodással foglalkozunk. Ez megjelenik a munkákban is. Az egész napot lényegében a „fejünkben” töltjük, gondolkodással, problémák megoldásával, projektek véghezvitelével, riportok és beszámolók készítésével, egyeztetésekkel és tárgyalásokkal. Ennek következtében leginkább az agyunkkal, a gondolatainkkal azonosítjuk magunkat, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a létezés egy magasabb formája, míg testünk és testi funkcióink inkább alantasak, alacsonyabb rendűek – amiket sokszor még szégyellünk is. Így egyre inkább eltárgyiasítjuk a testünket, elkülönülünk tőle, és mint egy eszközre tekintünk, ami néha velünk van, jól működik és kiszolgál minket, néha pedig inkább ellenünk, mikor például megbetegszünk vagy elhízunk. Ez aztán a beszédünkben is megjelenik, és a testünkről, mint különálló tulajdonunkról beszélünk: „a testem így vagy úgy reagált…” Pedig a testünk – akár csak a gondolataink és az érzelmeink – mi magunk vagyunk.

Hogy a holisztikus szemlélet mennyire fontos, azt tudományos eredmények is bizonyítják. Ma már tudjuk például, hogy mentális problémáink, mint például a depresszió, bizony összefüggésben van a beleink állapotával, ahol szervezetünk második legnagyobb idegsejthálózata található. A bélrendszerünk állapota meghatározza életünket, a döntéseinket, a probléma feldolgozási készségünket, a habitusunkat.

Minden, amiben részünk van, leképződik bennünk mindhárom, testi, gondolati és érzelmi szinten, és ezek mindegyike ugyanolyan fontos, egymással összefügg, kölcsönhatásban van, egy egységet alkot, és ez az egység mi magunk vagyunk.

 

Kérdéssor

Nagyon szeretem ezt a gyakorlatot. Már régóta csináltam, mikor megtudtam, hogy a tudatos jelenlét egyik leggyakrabban használt gyakorlata. Mikor Milánóban éltem, minden szabadidőmet kihasználtam, hogy a várost felfedezzem, bejárva annak minden pontját, figyelve, hogy mi van körülöttem és bennem.

Szóval, a gyakorlat csak annyi, hogy menjünk el sétálni. Keressünk egy olyan helyet, ahol jól érzzük magunkat. A szokásos tempónkban sétáljunk. Figyeljünk arra, hogy ellazuljon a testünk járás közben. Ebben segíthet, ha a karunket ütemesen lengetjük. Később aztán erre már nem is kell figyelnünk.

Érezzük a lábunkat, ahogy lépünk! Érezzük a karunk súlyát! Figyeljük meg a gerincünk egyensúlyát, és minden más testrészünket! Figyeljük meg a környezetünket! Mit látunk? Mit hallunk? Milyen szagokat érzünk? Mit érzünk a bőrünk felületén?

Milyen érzéseket, milyen testi érzeteket tapasztalunk? Elterelődnek-e a gondolataink a testünkről és a környezetünkről? Milyen gondolatok jutnak eszünkbe? Majd finoman próbáljuk meg visszaterelni a figyelmünket a környezetünkre és a testünkre.

A séta után gyűjtsük össze és írjuk le tapasztalatainkat, élményeinket. Mindent, amit láttunk, hallottunk, tapintottunk, amilyen szagokat érztünk. Milyen érzések kapcsolódtak ezekhez az érzékeléseinkhez? Hogyan hatottak ezek ránk? Mi volt a leginkább meglepő, amire esetleg rá is csodálkoztunk? Hogyan váltakozott a figyelmünk a belső és külső világunk között? Mit adott ez a feladat?