NYITOTTSÁG, 2. rész
Elsődlegesen a félelem. Minden negatív energiával rendelkező érzésünk a félelmen alapul. Amikor merevek, közömbösek, gőgösek, nemtörődömek, stb. vagyunk, amögött mindig valamifajta félelem munkálkodik. A félelem feszültség, a feszültség pedig merevség, amikor nem vagyunk képesek beengedni semmit, csak amit hallani szeretnénk. A félelem az, ami kiöli belőlünk a kíváncsiságot. Azt az elköteleződést, hogy elérjenek hozzánk az új dolgok, az új üzenetek és élmények. Mikor kíváncsiak vagyunk, akkor nem ítélkezünk. Csak elfogadjuk és befogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak. És megértjük, megérezzük azt, hogy minden értünk van, minden a javunkat szolgálja, és csak jó dolgok történhetnek velünk. Ez az az állapot, amikor nyugodtak vagyunk, és ez az az állapot, ami megteremti a befogadás lehetőségét. A nyitottságunk temérdek ajándékot és csodát hoz nekünk. Ilyenkor bármi megtörténhet. Új élményekben, új tapasztalásokban és tanulásokban lehet részünk.
Persze mindehhez bátorságra és őszinteségre van szükségünk. Saját magunk ismerete és elfogadása, szeretete az alapja nyitottságunknak. Mikor tudjuk, hogy képesek vagyunk szembenézni az érzelmeinkkel, tudjuk, hogy nem kell félnünk tőlük, hogy felelősséget tudunk vállalni értük, mert képesek vagyunk kezelni azokat. Mikor hajlandóak vagyunk vállalni a kockázatot, hogy elengedjük régi nézőpontjainkat, beidegződéseinket és előítéleteinket, és újakat fedezzünk fel helyettük. Ne feledjük, nem kell semmit sem erőltetnünk. Ha csak a hajlandóságunkat képesek vagyunk megfogalmazni, és elköteleződni mellette, már elegendő. Nem kell tudnunk a hogyant, az nem a mi dolgunk. Ne akarjunk mindent kontrolálni és mindent értelmezni, megérteni.
Általános probléma, hogy azt hisszük, a változáshoz szükség van arra, hogy megértsük azt. A megértés segíthet, de nem előfeltétele a folyamatnak. Sőt! Gyakran éppen ez a megértésre való törekvés, ez az elemezgetés az, amivel megnehezítjük, esetleg teljesen le is blokkoljuk a folyamatot. Azzal a ragaszkodásunkkal, hogy a megértés legyen az első lépés. Ez is egyfajta merevség, mondhatjuk azt is, hogy egy kifogás, miért ne cselekedjünk, miért ne köteleződjünk el. Túl sok elemzés, boncolgatás, részekre szedés és logika inkább bezár, mint hogy kinyitna minket. Már csak azért is, hiszen azt a jelenlegi tudásunkkal tesszük, a számunkra még ismeretlen elemekkel nem tudunk kalkulálni, tervezni. A változásra való nyitottság sokkal fontosabb, mint megérteni annak folyamatát.
Az értelmezés mellett pedig ott vannak a már jól ismert minősítéseink is, hiszen ezek általában kéz a kézben járnak, egymáshoz ragaszkodva, egymást kiegészítve és támogatva. Nyitottnak kell lennünk arra, hogy elengedjük ezeket a minősítéseket. Nincs olyan, hogy negatív érzelem. Csak mi minősítjük őket, és gondoljuk azt, hogy a harag, az irigység, a boldogtalanság, stb. negatív érzelmek. Ezzel semmilyen pozitív gondolatot nem nyerünk, ami segítségünkre lehetne. Az ítélőképességünkkel az a probléma, hogy abban nincs ott az elfogadás. Mindennek jónak vagy rossznak, igaznak vagy hamisnak, feketének vagy fehérnek kell lennie. Mindent megítélünk. A gondolkodás maga ítélkezés. Semmire nem önmagában tekintünk, csak az ítéleteinket látjuk bennük. Ez az elfogadás és a nyitottság hiánya, ami oly sok gyötrelmet okoz nekünk. Az ítélkezés nem természetes, az ítélkezés tanulás eredménye. Ne akarjuk meghatározni, milyen legyen a változás folyamata. Legyünk nyitottak a csodákra!