NYITOTTSÁG, 3. rész

 

És szeretném itt még megemlíteni a cinizmust is. Azt a sokak által oly nagyon kedvelt cinikus humort, amit bölcsnek, lényeglátónak és szórakoztatónak találunk. Szerintem ez csak egy menekülés. Annak a kifordítása, hogy a humor segít. Mert igen, a humor mindig jó eszközünk lehet. Nem kell véresen komolyan venni a dolgokat, a nehezebb pillanatokon egy kis humor szinte mindig átsegít. De nem jó, ha ez a humor keserűségből, kiábrándultságból, szkepticizmusból táplálkozik, ahelyett, hogy a szeretet lenne az alapja. A cinizmus késlelteti a változást.

Ne feledjük azt sem, hogy „egyedül nem megy”. Mindannyiunknak szüksége van támogatásra. Ne szégyelljük magunkat, ne legyünk rest kérni. Inkább legyünk büszkék a bátorságunkra. Ne ítélkezzünk előre, ne keressünk kibúvókat és játsszuk az áldozatot, hogy miért nem fordulunk másokhoz. Nem kérünk, mert előre tudjuk, hogy nem működik. Nem kérünk, mert tudjuk, hogy nem tudnak rajtunk segíteni. Vagy segítséget kérünk, de arra számítunk, hogy nem kapunk választ. Képesnek kell lennünk arra, hogy segítséget kérjünk, és hogy azt a segítséget el tudjuk fogadni. Vegyük számba, hogy kik támogathatnak minket (barátok, rokonok, munkatársak, szakemberek), és forduljunk hozzájuk bizalommal, nyitottan, cinizmus nélkül.

Már sok szó esett a kivetítéseinkről, amit itt is fontos megemlíteni. Igen, fontos tudatában lennünk annak, ezzel is milyen nagymértékben akadályozzuk a nyitottságunkat. Amit magunkról hiszünk, azt kivetítjük a környezetünkre, a kapcsolatainkra. Amikor azt gondoljuk magunkról, hogy nem vagyunk elég jók, akkor mindig azt tapasztaljuk, hogy a partnerünk, a barátaink nem elég jók. Amikor azt gondoljuk, hogy valami hiányzik belőlünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy valami hiányzik a kapcsolatainkból. És hasonlóan, mikor rossznak, hibásnak, semminek érezzük magunkat, akkor a kapcsolataink megkeserednek, elromlanak, semmit nem érnek, hacsak nem vagyunk készen arra, hogy megváltoztassuk a magunkról alkotott véleményünket.

Végül ne feledjük a türelmet. Türelem kell a változáshoz. Szeretetteljes kíváncsiság, kitartás, a kis apró lépések fel- és elismerése. Az ide nekem most azonnal felfogással az a baj, hogy elveszítettük a képességünket az észlelésre. Valamit nem kapunk meg azonnal? Akkor csalódottá, kiábrándulttá válunk. Lemondóak leszünk és bezárunk, vagyis elveszítjük a nyitottságunkat. Így képtelenek leszünk arra, hogy felismerjük, minden, valóban minden elérhető számunkra. Most.

 

KÉRDÉSSOR

Ezt a feladatot Carl R. Rogers-től vettem.

Legközelebb, amikor valamilyen vitába keveredünk a feleségünkkel, a barátunkkal vagy egy baráti csoporttal, állítsuk meg a vitát egy pillanatra, és a folytatáshoz alkalmazzuk a következő szabályt: „Mindenki csak akkor mondhatja el a saját mondókáját, miután összefoglalta az előző beszélő gondolatait és érzéseit, annak a másik beszélőnek a teljes megelégedésére.” Ez azt jelenti, hogy csak akkor fejthetjük ki saját nézőpontunkat, amikor olyan jól sikerült megérteni a másik ember gondolatait és érzéseit, hogy neki magának össze tudjuk foglalni. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, ugye? De ha kipróbáljuk, rájövünk, hogy ez az egyik legnehezebb feladat. Abban a pillanatban, amikor teljesen sikerül megértenünk a másik ember nézőpontját, a saját mondanivalónkat drasztikusan át kell fogalmaznunk. Aki ezt a gyakorlatot végigcsinálja, tapasztalja, hogy a vita érzelemmentessé válik, a nézetkülönbségek száma csökken, a mindvégig megmaradó nézetkülönbségek racionálisan elfogadhatóak lesznek a másik személy számára, és az érthetőség keretein belül maradnak.

Próbáljuk meg elképzelni, mit jelentene, ha ezt az élet legkülönbözőbb területein alkalmaznánk. Vajon mi történne, ha a vitáinkban – anélkül persze, hogy feltétlenül egyet kellene értenünk a másikkal – képesek lennénk a másik fél nézeteit úgy megfogalmazni, hogy azt ő is elfogadja. Vagy a másik oldalon, ha a másik fél – anélkül persze, hogy magukévá kellene tenniük a mi nézeteinket – meg tudná fogalmazni a nézőpontunkat olyan módon, hogy azt mi is elfogadjuk korrekt megfogalmazásnak. Azt jelentené, hogy valódi kommunikáció folyik, s ezért szinte biztosra vehető, hogy a felek, azaz mi találunk ésszerű megoldást.