ELHATÁROZÁS, 3. rész
Általában a 30-as éveink derekára személyiségünk teljes mértékben kialakul. Ez azt jelenti, hogy addigra megtanulunk egy csomó viselkedést, attitűdöt, hiedelmet, érzelmi reakciót, szokást, készséget, asszociatív emléket, feltételes reflexet és feltételezést, amik tudattalanul programozódnak bennünk. Ezek alapján a programok alapján működünk. Automatikusan. Tehát ugyanazt a gondolatot gondoljuk, ugyanazt az érzést érezzük, ugyanazokkal a válaszreakciókkal és feltételezésekkel élünk, ugyanazokban a dogmákban hiszünk, és ugyanúgy érzékeljük a valóságot – vezetünk autót, mossuk a fogunkat, esszük túl magunkat stresszes helyzetekben, aggódunk a jövőnk miatt, bíráljuk a barátainkat, panaszkodunk az életünk miatt, hibáztatjuk a társunkat, nem hiszünk magunkban, és ragaszkodunk a boldogtalanságunkhoz.
Agyunk 5%-a tudatos, és küzd azzal a 95%-kal, mely ezeket az automatikus programokat vezérli. Annyira jól memorizáltuk a programjainkat, hogy egy automatikus, szokásokon alapuló test-elme kettősévé válunk. Azt is mondhatjuk, hogy a saját magunk emlékévé leszünk. Életünk nagy része, mondhatjuk 95%-a tudatlan, csak pillanatokra ébredünk fel.
A szokásokon nehéz és hosszú idő változtatni. A szokásokat nehezen és hosszú időn keresztül alakítottuk ki. Sokszor magunkkal is harcolva, mint például a cigarettázás (senkit nem ismerek, akinek jól esett volna az a bizonyos első szál). Ezért ne legyünk türelmetlenek, mikor elindulunk a változás, a változtatás útján. Ennek az új, jó szokásnak a kialakítása is hosszú időt és küzdelmet igényel majd. Ez az egy biztos. Legyünk kitartóak és állhatatosak. És nagyon fontos! Vegyük észre, amink van! Higgyünk a mostban, és ne vetítsünk ki mindent egy képzeletbeli jövőbe, ami ráadásul nem is létezik. Higgyünk magunkban, a saját erőnkben, és hogy minden rendelkezésünkre áll, amire szükségünk van.