AHOGY MAGUNKKAL BÁNUNK, 3. rész

 

Miért választjuk mindig azt a lehetőséget, hogy negatívan, lekicsinylően, kishitűen gondolkodunk magunkról, ahelyett, hogy épp ellenkezőleg tennénk? Vajon miért van az, hogy a pozitív gondolatokat naivitásnak, sőt sokszor butaságnak tartjuk, míg a negatív gondolkodást racionalitásként és lényeglátásként értelmezzük? Miért van az, hogy nem merjük kimutatni a boldogságunkat, a jókedvünket, mert félünk, hogy akkor nem vesznek minket komolyan? Pedig épp a negatív gondolatokkal való állandó bíbelődés az, ami butaság. Ez az, ami ártalmas, enerválttá, frusztrálttá és beteggé tesz minket. Cseréljük ki a fejünkben játszott lemezt! Írjunk egy újat! Fogalmazzunk magunk számára szerethető, dicsérő és elismerő gondolatokat! Ezeket is ismételgethetjük, nem igaz? És mennyivel jobbá válhat így az életünk! Este, lefekvés előtt ne kapcsoljunk „problémamegoldó vagy sajnálkozó” módba, inkább vegyük számba a nap pozitív eseményeit, és azokért mondjunk hálát, köszönetet. Minden nap legyen legalább 5 ilyen gondolatunk! Ez igazán nem sok, és számbavételük örömteli szórakozás. Tiszteljük, dicsérjük és kényeztessük magunkat! Tápláljuk a jót magunkban! Ne féljünk jónak lenni magunkkal! Legyen ez a természetes számunkra!

Hát nem okosabb, ha a félelem helyett a szeretetet, a fájdalom helyett az örömet, a könnyek helyett a mosolyt, a betegség helyett az egész(leges)séget, az elkülönülés helyett az egységet választjuk? Mi a jobb stratégia? Mi tesz minket kiegyensúlyozottabbá, sikeresebbé, elégedettebbé és egészségesebbé? A környezetünk nem tud minket boldoggá vagy boldogtalanná tenni, csak okot adhat arra, hogy mi valamelyiket válasszuk.

Azt gondolom, hogy ez a sok-sok bíráló és negatív gondolat a fejünkben az egyik oka annak, hogy nem vagyunk képesek egyedül, magunkban lenni. Inkább keresünk bármilyen elfoglaltságot. Menekülünk a gondolataink és érzéseink, azaz saját magunk elől. Teleírjuk a naptárunkat, bekapcsoljuk a tévét, telefonálgatunk órák hosszat, kitalálunk újabb tevékenységeket, csak ne legyen csend és magunkban levés.

Mikor képessé válunk arra, hogy megbékéljünk a gondolatainkkal, elkezdjük azokat és magunkat szeretni, akkor végre jól leszünk magunkkal és magunkban. Függetlenül a helytől, függetlenül attól, hogy mink van és mink nincs, hogy mit csinálunk, vagy mit értünk el az életünkben. Itt és most, a jelen pillanatban. Ez pedig elvezet oda, hogy mindez a kapcsolatainkban is valósággá váljon.

 

KÉRDÉSSOR

Vizsgáljuk meg és fogalmazzuk át meggyőződéseinket!

1. Írjuk le azt az 5 mondatot, amit a legtöbbet ismételgetünk magunknak!

Példa: „Szerencsétlen vagyok.” „Sikeresnek kell lennem.” „Szépnek kell lennem.” „Meg kell felelnem mások elvárásainak, hogy elfogadjanak engem.” „Szórakoztatónak kell lennem, hogy mások szeressenek.” „Nem vagyok jó anya/ feleség/ szerető/ főnök.”

2. Mondjuk ki magunknak hangosan ezeket a mondatokat, egymás után, hosszabb szüneteket tartva két mondat között, hogy legyen időnk valóban beengedni magunkba a mondatot. A leghatékonyabb, ha megkérünk valakit, mondja el nekünk ezeket a mondatokat. Figyeljük meg, milyen érzések jönnek elő bennünk, milyen testi érzeteket tapasztalunk miközben ezeket a kijelentéseket hallgatjuk! Írjuk le ezeket is, a lehető legnagyobb részletességgel!

3. Fogalmazzuk át mindegyik mondatot úgy, hogy az finomabbá, gyengédebbé, és ezáltal az számunkra jobban elfogadhatóvá váljon!

Példa: „Előfordul, hogy valami nem pont úgy sikerül, ahogy elterveztem.” „Szeretnék sikeres lenni a szakmámban.” „A szépség fontos számomra, én is szép vagyok.” „Fontos nekem mások véleménye, igyekszem figyelembe venni az igényeiket.” „Jókedvemmel és közvetlenségemmel másokat is fel tudok vidítani.” Igyekszem és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy jó anya/ feleség/ szerető/ főnök legyek.”

4. Végezzük el a 2. pontban leírt feladatot ezekkel a mondatokkal is! Változott-e valami? Mi változott? Milyen más érzések jöttek elő bennünk? Jobban érzzük-e magunkat ezekkel a mondatokkal? Milyen egyéb tapasztalásunk volt a feladat elvégzése közben? Mit tanultunk ebből?

5. Nézzük meg, hogy melyek azok a mondatok, amiket nem tartunk már fontosnak, amik nem szolgálnak minket többé, és amelyeket készek elengedni!