KÜLSŐ VALÓSÁGUNK MEGTEREMTÉSE, 2. rész
A valóságteremtésünk egy nagyon egyszerű folyamtat. Ahogy bizonyos gondolatokat gondolunk, az agyunk olyan vegyi anyagokat termel, amelyek miatt pontosan úgy is érezzük magunkat, ahogy gondolkodunk. És amint annak megfelelően érzünk, amit gondolunk, elkezdünk annak megfelelően gondolni, ahogy érzünk. Ez a folyamatos ciklus létrehozza a “létállapotunk”-nak nevezett önmagába visszacsatoló hurkot, ami hatással van a valóságunkra. A létezés állapota azt jelenti, hogy megismertünk egy mentális állapotot, egy gondolkodási módot és egyfajta érzést, amely az önazonosságunk szerves részévé vált. Ennek megfelelően írjuk le magunkat az adott pillanatban, pl. „dühös vagyok”, „szenvedek”, „ihletett vagyok”, „bizonytalan vagyok”, „negatív vagyok”. Vegyük észre, mikor folyamatosan ugyanazt gondoljuk, mint az előző nap, és az azt megelőző nap, akkor továbbra is ugyanazokat a körülményeket hozzuk létre életünkben. Ennek hatására ugyanazokat az érzelmeket éljük meg, ami a gondolkodásunkat is ennek megfelelően befolyásolja. Kezdjük el a rendrakást a fejünkben, és így kezdjünk el kikerülni abból az ördögi körből, amit saját magunknak hoztunk létre.
Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy mennyire bele tudjuk élni magunkat egy elképzelt helyzetbe. Sajnos leginkább nem kívántakba. Például van valami fontos, amit meg akarunk beszélni a párunkkal, amin elkezdünk gondolkodni, előre elképzeljük, hogy a másik fél hogyan reagál majd. A félelmeinket táplálva negatív képeket hozunk létre, és képesek vagyunk odáig is eljutni, hogy lejátszunk magunkban egy vitát, amitől elkezd gyorsabban dobogni a szívünk, remegni a kezünk, görcsbe áll a gyomrunk, stb. Majd mikor végre hazajön a párunk, már olyan hangulatban vagyunk, hogy rögtön neki is esünk. Ily módon hívva életre mindazt, ami bennünk van.
Hát, miért nem használjuk a képzelőerőnket inkább pozitív, számunkra kellemes történések vizionálására? Miért nem azt hívjuk életre, amit valóban szeretnénk? A példával élve, hogy a párunkkal normálisan és megnyugtatóan tudjuk megbeszélni a problémánkat, feltételezve, sőt érezve a párunk nyitottságát, azt, hogy ő is meg akarja oldani a helyzetet. A megoldást, vagyis a hogyant nem is kell tudnunk, csak pozitív, számunkra vágyott kimenetelt elképzelni. Az út biztosan megnyílik előttünk.
Szeretném, ha ezzel nem okoznék félreértést. Senkit nem arra bíztatok, hogy mostantól pedig mindenáron gondolkozzon pozitívan. Csak arra, hogy figyeljünk magunkra, ismerjük fel a gondolatainkat és érzéseinket, fogadjuk el azokat, és ugyanakkor nézzük meg, hogy mennyire jó nekünk az, amit érzünk, gondolunk, mennyire visz előre minket, mennyire segít a célunk elérésében. Azokat a gondolatokat, melyekre már nincs szükségünk, engedjük el, hisz minden gondolat csak egy gondolat, semmi több. Vagy próbáljuk meg átfogalmazni a negatív és bántó gondolatainkat szerethetőkké. Így könnyebben élünk együtt velük, illetve nem is fogunk már annyira ragaszkodni hozzájuk.